FONTOS Most jön a nagy fordulat Magyarországon?

Európai Bizottság

Olcsóbbá tenné az e-vásárlást és a csomagküldést Brüsszel

Javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére szerdán az Európai Bizottság, a tervezet célja, hogy az Európai Unió országaiban megkönnyítsék az áruk és szolgáltatások értékesítését, illetve vásárlását az interneten.

Két csőből ömlik az EU-pénz - mixeljük össze

A Strukturális Alapokból finanszírozott, kapacitásépítést támogató kutatás-fejlesztési pályázatok jó alapot teremtenek a hazai szereplők számára, hogy a Horizont 2020 programban nemzetközi szinten is versenyképes projektekbe kapcsolódjanak be - hangzott el tegnap a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Európai Bizottság "Stairway to Excellence" közös rendezvényén Budapesten. A konferencián a Strukturális Alapok és a Horizont 2020 források felhasználási lehetőségeiről is szó volt gyakorlati példákon keresztül. Továbbá külön beszélgettek a résztvevők az eddigi tapasztalataikról, illetve a Horizont 2020 programban való sikeresebb magyar részvétel és a kombinált forrásfelhasználás lehetőségeiről.

Magyarország is kitüntetést nyert ma Brüsszeltől

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta, hogy idén mely kezdeményezések nyerték el a Natura 2000 díjat. A hat győztes projekt között, a határokon átnyúló együttműködés és hálózatépítés kategóriában díjazták azt a projektet, mely többek között Magyarországra is kiterjedően a legritkább európai vízimadár, a kis lilik megóvására jött létre.

Elmarad a dugódíj: az összes magyar fizetheti az EU-s bírságot

A 2018-as országgyűlési választások előtt, politikai kockázatok miatt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat - tudta meg az Origo. Ahelyett, hogy bevezetnék a fővárosba behajtó autósokat terhelő díjat, a 15-20 milliárd forintos uniós bírságot inkább minden magyar adófizető pénzéből fizetnék ki.

Brüsszel: ne számítsanak sok jóra a britek, ha kilépnek

Az Európai Unióból való kilépése esetén Nagy-Britanniának el kell majd fogadnia, hogy az unióból egyszerűen külső országnak, harmadik félnek tekintik - figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Le Monde című francia lapnak adott és pénteken megjelent interjújában. Az osztrák államfőválasztással kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) "nincs lehetőség sem a vitára, sem a párbeszédre".

Lázár: rövidesen megállapodhatunk az EU-s pályázati előlegről

Egyelőre valóban vizsgálja az Európai Bizottság, hogy miért akar a magyar kormány 50%-os pályázati előleget adni az új uniós ciklus nyerteseinek és azt, hogy ez jól van-e így, az egyeztetések pedig várhatóan május-június során lezárulnak majd - többek között ezt is elmondta a mai újabb maratoni Kormányinfo sajtótájékoztatón Lázár János.

Ultimátumot kapott Lengyelország Brüsszelből

Ha hétfőig nincs jelentős előrelépés a lengyelországi alkotmánybírósági válság megoldásában, az Európai Bizottság újabb lépést tesz az uniós jogállamisági mechanizmusban - közölte szerdán az európai uniós végrehajtó testület. Első reagálásában a varsói kormány több időt kért arra, hogy országa feloldhassa az alkotmánybírósággal kapcsolatos patthelyzetet.

Brüsszel: még csak 1 százalékát helyezték át a menedékkérőknek

Továbbra is rendkívül lassan halad a menedékkérők Európai Unión belüli áttelepítése, számos tagországba eddig egyetlen embert sem helyeztek át az erre szolgáló mechanizmus keretében - közölte szerdán közzétett helyzetértékelésében az Európai Bizottság.

Újra legyinthet a magyar kormány a brüsszeli ajánlásra

Az Európai Bizottság tavaly is megfogalmazott számszerű költségvetési kiigazítási ajánlást Magyarországnak, de érdemi szankcionálási lehetőség hiányában Budapest ezt figyelme kívül hagyta és idén ezt újra megteheti, hiszen Brüsszel csak annyit tehet, hogy éberen figyel - foglalta össze a ma közzétett bizottsági ajánlás várható "utóéletét" a Bruxinfo.

Korrupció és feketegazdaság: szűk körbe került Magyarország

Átfogó táblázatot is közzétett ma az Európai Bizottság arról, hogy a 32 különböző témából melyeket vetette fel az egyes tagállamoknak az országspecifikus ajánlásokban. A Magyarországról szóló anyagban 11 témát szorgalmaz a Bizottság, köztük a munkapiaci aktivitás és a közbeszerzési verseny növelését, a szegénység csökkentését, és a korrupció, illetve a feketegazdaság elleni küzdelmet. Utóbbi témát egyébként csak 7 tagország esetén feszegeti Brüsszel, azaz mi egy szűk csoporthoz tartozunk.

Megint kezdődik? Költségvetési kiigazítást vár el Brüsszel Magyarországtól

Az idén a GDP 0,3, jövőre pedig 0,6 százalékára rúgó költségvetési kiigazítást vár el Magyarországtól az Európai Bizottság - derül ki a testület szerdai közleményéből. Emellett Brüsszel a válságadók csökkentését szorgalmazza és a közmunkaprogram súlyának csökkentését javasolja.

Csepreghy: bevállaljuk a kockázatot, elmegyünk a falig

"Egészen addig, amíg mi eredményként tudjuk felmutatni, amit ígértünk, a Bizottság számára indifferensnek kell lennie, miként érjük el céljainkat. Ugyanígy nincs köze az Európai Bizottságnak ahhoz sem, hogy adunk-e 50 százalék pályázati előleget a pályázó cégeknek és önkormányzatoknak vagy sem, hiszen ezt mi a saját magunk költségvetési kockázatára tesszük meg" - többek között ezt hangsúlyozta a Napi.hu-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a vitás ügyekben várhatóan elmegy a falig a kormány, "a nemzeti érdekek érvényesítését tekintve eddig is felvállaltunk konfliktusokat Brüsszellel szemben, ezt a továbbiakban is megtesszük".

Holnap idejönnek a brüsszeliek: százmilliárdok sorsa dőlhet el

Holnap érkeznek Magyarországra az Európai Bizottság szakértői egy konzultációra, hogy egyeztessék a 420 milliárd forintos tömbösített szennyvízberuházási gigatender kereteit és az 50 százalékos pályázati előleg témáját - írja a Világgazdaság. A lapnak küldött válasz szerint a magyar fél egyelőre nem hajlik a brüsszeli kérésekre, illetve nem osztja az aggodalmakat. Május közepén vezetői szinten is sorra kerülnek egyeztetések, amelyek kimenetelén az múlhat, hogy sikerül-e teljesíteni a magasra belőtt idei uniós kifizetési célt.

Orbán: ez a szám még engem is meglepett

A menekültenként fizetendő 250 ezer eurónyi díj negyvenévi átlagkereset Magyarországon és "Hallottam már csacskaságot, de ez engem is meglepett" - mondta Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió műsorában. Szavai szerint az európai Bizottság erre irányuló javaslata "Egy gyomorszájra mért ütéssel ér fel, lórúgás! A felháborodást nehéz civilizált nyelvi formákba önteni!". A kormányfő a 2017-es költségvetésbe tervezett 2,4%-os GDP-arányos deficitről azt mondta, hogy ezzel "bőven az unióval kialakított egyetértés határán belül" marad a kormány.

Még évekig késlelteti Brüsszel Paks-II indítását?

Két uniós biztosnál is járt kedden Brüsszelben Lázár János, és a belső piacért felelős illetékestől azért kért találkozót, hogy elmagyarázza az orosz Roszatom "megbízását" egy nyílt nemzetközi pályázat kiírása helyett - mutat rá friss körképében az Index EUrológus blogja. A cikk azt feszegeti, hogy a Paks-II ügyében folyó brüsszeli állami támogatási vizsgálat akár évekig is elhúzódhat, de ez akár kapóra is jöhet az oroszoknak az addigra javuló pénzügyi helyzet és a hitelnyújtási kötelezettségük miatt. Magyar szempontból viszont sürgethet az idő, mert a lehívott hitelt akkor is el kell kezdeni törleszteni 2026-ban, ha a beruházás még nem készül el az indulásnál kialakuló csúszások miatt.

Visszautasított menekültenként 250 ezer eurót kérne Brüsszel

Menekültenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) "szolidaritási hozzájárulás" fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában - derül ki az Európai Bizottság által szerdán elfogadott javaslatból.

Fél évig maradhat az ellenőrzés az osztrák-magyar határon

További legfeljebb hat hónapig fenntarthatják a határellenőrzést az osztrák hatóságok az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határon - derül ki az Európai Bizottság által szerdán Brüsszelben elfogadott javaslatból.

TTIP: már Brüsszel sem biztos a sikerben

Kételkedik a transzatlanti szabadkereskedelmi övezetéről szóló szerződésről (TTIP) folytatott tárgyalások sikerében az Európai Bizottság - írta kedden a Süddeutsche Zeitung című német lap.

Akadoznak az európai energia-beruházások

Nagyon lassan haladnak a kiemelt európai energetikai infrastrukturális projektek, így egy pénzügyi és energetikai vezetőkből álló szakmai csoport nyolcpontos javaslatban foglalta össze, hogy mit kellene tennie az Európai Bizottságnak a beruházások ösztönzése érdekében - írja a Bruxinfo.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gigantikus fúzió jöhet, megszülethet a világ egyik legnagyobb autógyártója
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.